A Csongrád-Csanád Vármegyei Mérnöki Kamara a Csongrád-Csanád Vármegyei Építész Kamarával, a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesülettel, a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint az Enterprise Europe Network Dél-alföldi Regionális Irodájával együttműködve 2026. június 5-én rendezte meg a XVII. Nemzetközi Építésügyi Konferenciát Szegeden.
A rendezvény keretében került átadásra a fenti szervezetek által alapított Vedres István-díj, amelyet 2026-ban a területi mérnöki kamara tagjai közül Szalai László vehetett át kiemelkedő szakmai munkásságának elismeréseként. A konferencián való részvétellel a szakmagyakorlók teljesíthették a 2026. évi szakmai továbbképzési kötelezettségüket az energetikai, építési, épületgépészeti, geodéziai és geoinformatikai, hírközlési és informatikai, közlekedési, tartószerkezeti, valamint vízgazdálkodási és vízépítési szakterületeken.
A több mint 130 résztvevőt vonzó szakmai nap iránytűként kívánt szolgálni az építésügyi ágazat digitális átalakulásának értelmezésében. A konferencia központi témája a BIM, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazása volt a tervezési és kivitelezési gyakorlatban.
A rendezvény céljai között szerepelt:
a BIM és a mesterséges intelligencia aktuális helyzetének áttekintése,
a szabályozási környezet és a várható fejlesztési irányok bemutatása,
a BIM alapfogalmainak egységes értelmezése,
a gyakorlati alkalmazások és bevált megoldások ismertetése,
a valós szakmai lehetőségek és a túlzó várakozások közötti különbségek bemutatása.
A konferencia előadásai
BIM és MI kapcsolódási pontjai – előadó: dr. Zagorácz Márk
BIM alapismeretek – mit jelent a BIM a gyakorlatban? – előadó: Kocsis András Balázs
BIM a gyakorlatban – CDE kiválasztási módszertan – előadó: Rónai András
Programozással támogatott tervezés a gyakorlatban – előadó: Lewandowski Dávid
BIM/MI munkafolyamatok megvalósításának tapasztalatai egy gépész profilú mérnökirodában –előadó: Talmácsi István
MI és BIM együtt – automatizálás, ellenőrzés, optimalizálás. AI-alapú pontfelhő-feldolgozás és automatizált BIM-modellépítés – előadó: Rácz Viktor
A geodézia és a BIM kapcsolata – előadó: Lennert József
A szakmai programot az „MI és BIM – várható hatások a magyar tervezési gyakorlatban” című kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyet Kocsis András Balázs moderált.
A beszélgetés résztvevői: dr. Zagorácz Márk, Kocsis András Balázs, Lennert József, Rácz Viktor meghívott gyakorló tervező és főépítész
A konferencia végén Adonyi Gábor adott tájékoztatást dr. Váradi F. Péter, világhírű feltaláló és a napelem-fejlesztés egyik meghatározó alakja születésének 100. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő emlékkonferenciáról, amelyre 2026. október 14–15-én kerül sor.
A XVII. Nemzetközi Építésügyi Konferencia ismét bizonyította, hogy a mérnöki és építész szakma szereplői nyitottak az új technológiák és munkamódszerek megismerésére, valamint az ezekkel kapcsolatos szakmai párbeszédre. A BIM, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése alapvetően alakítja át az épített környezet tervezésének, megvalósításának és üzemeltetésének folyamatait. A szervezők célja továbbra is az, hogy olyan fórumot biztosítsanak a szakemberek számára, ahol a technológiai fejlődés eredményei, kihívásai és gyakorlati tapasztalatai közösen értelmezhetők és megvitathatók.
A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a következő évek egyik legfontosabb szakmai feladata a digitális eszközök tudatos és hatékony alkalmazása lesz, amelynek sikeréhez elengedhetetlen a különböző szakterületek együttműködése, valamint a folyamatos tudásmegosztás és szakmai párbeszéd.
Bodor Dezső, a CSVMK elnöke
A képen jobbról balra haladva: Gellért Ákos CSKIK alelnöke, Schulcz Péter CSMÉK elnök, Filep András díjazott, Koczor György díjazott, Szalai László díjazott, Bodor Dezső CSVMK elnök, Talmácsi István Dél Alföldi Urbanisztikai Egyesület elnöke