Dr. Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) igazgatója szerint a vizes szakma alfája és ómegája a vízkészlet-gazdálkodás, de tájtervezés és területhasznosítási tervek nélkül – ami megfogalmazza az igényeket – nem lehet továbblépni.
A sajtóban azt olvasni, hogy szubmediterrán klíma „közeledik” a Dél-Alföld felé, ám ha jól sejtem ez valójában annyira nem örömteli, hiszen ez nyaranta extrém hőséget, ugyanakkor minimális csapadékot jelent. Általában kérdezem: a szélsőséges időjárási viszonyok, amit eddig jórészt a tévében követtünk, a mindennapok részévé válnak? Mire kell felkészülnünk?
Az éghajlati jellemzők változékonysága jelentősen befolyásolja a komfortérzetünket, miközben az éves csapadékmennyiség nem változik, viszont a tér- és időbeli eloszlása nagyon hektikussá válik. Magyarul nem mindig akkor és ott esik, ahol kellene.
Ez elsősorban a mezőgazdaságra hat negatívan?
Többek között, de azért ennyire nem egyszerű a kérdés: az alsó-Tisza vidéken a csapadék területi és időbeli eloszlásának változása és a magas nyári hőmérséklet miatt megnő a párolgás mértéke. Ennek éves mennyisége elérheti vagy meg is haladhatja az éves csapadékmennyiséget, ami azt jelenti, hogy kevesebb vízkészlet tud felhalmozódni, a talaj vízkészlete fogy, és a növények számára ez meghatározó. A csapadék mennyiségén túl tehát a talaj nedvességtartalmának szintje az, ami aggodalomra adhat okot, ez ugyanis lassabban áll helyre, mint a felszíni vízfolyások szintje. A közelmúltban lezajlott aszályok miatt kevés a csapadékból érkező utánpótlás. Az egyik legjelentősebb aszály 2022-ben volt, de akkor a Duna-Tisza közti hátságon az aszály kisebb mértékű volt, mint például a Békés megyei területeken.
Az aszály a vízforgalom egészére negatívan hat.
Igen. Felborulnak a természetes ciklusok, a négy évszak helyett egyre inkább a kétévszakos jellemzők dominálnak, aminek a közelmúltban tanúi is lehettünk, amikor a 35 fok után 12 fok jött. Vagy emlékezzünk a tavaszi időszakra, gyakorlatilag – időjárási aspektusból nézve – hiába vártunk az átmeneti hónapok eljövetelére. Az időjárást egyre gyakrabban jellemzik szélsőséges jelenségek. A meleg nyár egy ciklonnal zárt, ami komoly árvizet hozott a Dunán, a Tiszát szerencsére elkerülte. Mindennek nyilvánvaló hatása van a mezőgazdaságra is, hiszen mi a természet négyévszakos rendjéhez alakítottuk ki a növénykultúránkat. Nagyon „fájó” a talaj hasznosítható vízkészletének mennyisége az alsó-Tisza vidéken, mivel ez jelenleg a normális érték 35%-a, ami nagyon kevés. Ezekre a jelenségekre fel kell készülni, nem a korábbi megszokások mentén kell dolgoznunk.
Ugyanakkor azt olvastam, hogy a Tisza vízszintje szinte állandó. Miért?
A folyó szerbiai szakaszán Törökbecsénél üzemel egy duzzasztó, amely megakadályozza a vízszint csökkenését. Eleve így lett megtervezve és ez a hatás kifejezetten jelentős a hazai folyószakaszokon is. A 100 centis állandó vízszint Szegednél különösen annak tükrében értékelendő, hogy a korábban mért legalacsonyabb szint -250 centi volt. Azaz a duzzasztó nélkül a vízszint ingadozása kisvízi időszakban akár 3,5 méteres is lehetne.
Mi a helyzet a Kőrösökkel, és a Marossal?
Itt érvényesül a Tisza visszaduzzasztó hatása, illetve az, hogy a szomszédos országokban fekvő felső vízgyűjtő területeken épült víztározók visszatartják a vizet, ezért nálunk csak korlátozottan lehet duzzasztani. Gravitációs vízkivezetési lehetőségeink a mélyártéri területek gravitációs ellátására korlátozódnak, ami behatárolja a mozgásterünket, mert a mélyártéri, mentett oldali területekre csak árhullám esetén (azok apadó ágában) lehetséges a folyókban hozzáférhető vízkészlet kivezetése. Ilyen vízjárási helyzetekben van lehetőség arra, hogy gravitációs módszerrel vezessük be a vizet a kiépült, mintegy 100 km hosszú csatornarendszerbe. De ez még csak a csatorna. A mentett oldalon potenciálisan elárasztható területek korlátozottan állnak rendelkezése, mivel jellemzően magántulajdonban vannak. Amelyik területet elöntjük, ott intenzív mezőgazdaság már nem folytatható, annak a területnek a tulajdonosát kárpótolni kell. Felmerül a haltermelés, mint komplementer tevékenység, aminek viszont nagyobb a vízigénye. Az alacsony tiszai vízszintnek van egy másik hatása is: a folyó medre lemélyül, beágyazódik és az alacsony vízszint leszívja a környező terület talajvízkészletét. Mintaterületi vizsgálatok igazolják, hogy a folyó nem megtámasztja, hanem „kiüríti” a szomszédos területeket, a vízszint tehát a talajvíz szempontjából is kulcsfontosságú.
Nem kellene nekünk is víztározókat építeni?
Csak azt a vizet lehet tárolni, ami rendelkezésre áll és a potenciálisan tárolható vízkészlet esőből keletkezik. Tudnunk kell(ene), hogy hol esik az eső. Szivattyúkkal és csatornákkal a vizet a tájba korlátozottan lehet mozgatni a vizet, de akkor lehet jelentős hatást elérni, ha lehetőség szerint minél nagyobb területen történik a vízmegőrzés. Tudni kell, hogy nyíltfelszíni tározók használatakor jelentős a párolgás előidézte veszteség, és az így tározott vízkészletek felhasználása a mezőgazdaság számára is korlátozott, hiszen például a hirtelen, száraz időszak utáni záporok vize például sok port, szennyeződést hoz magával.
Említette a csatornákat.
A csatornák szerepét a víz elvezetésével azonosítják, de a feladatuk sokrétű: a szennyvíz elvezetése, a termálenergia hasznosítás során keletkező csurgalék víz elvezetése, az öntözővíz szállítása is elvárás, esetenként a folyásiránnyal ellentétesen is. A csatornák szerepe jelentős, mert csapadékterhelést vesz át, de szükséges puffertárolók építése is.
Mi lenne a jó megoldás?
Léteznek településen belüli jó megoldások: időszakos tározókkal, a település alatti tározókkal jól lehet szabályozni a csatornarendszer terhelését, rugalmas, adaptív vízgazdálkodási gyakorlatokba ágyazva, amihez, mint minden mérnöki létesítmény esetén előzetesen rögzíteni kell a terheket; a csatornarendszer szabályozásának része, hogy deklaráljuk, mire legyen alkalmas és milyen dinamikával. Emellett elengedhetetlen, hogy egyértelműen definiálásra kerüljön a megváltozott társadalmi elvárás. Nem az egyes gazdák igényeiről kell beszélni, hanem a vízgyűjtőhöz igazodva kell átalakítani a vízelvezetés rendjét. Nem ördögtől való, hogy a természetvédelmi szempontrendszer élvez prioritást, amikor is a relevanciával bíró területek felett a természetvédelmi kezelő (Nemzeti Park Igazgatóság) tulajdonjogot szerez, és nyilatkozatot tesz arról, mely szerint nem kéri a csapadék elvezetését. A társadalmi igény figyelembevétele úgy is megvalósulhat, hogy egy vízgyűjtőre kiterjedően valamennyi földtulajdonos nyilatkozik azzal kapcsolatban, milyen intenzitású elvezetésben akarnak részesülni, és csak egy bizonyos szint felett lesznek jogosultak kártérítésre. Ha ez mind megvan, akkor lehet kialakítani, módosítani a csatorna üzemrendjét, működését. A tájtervezésnek, a területhasználati tervezésnek jelentős hagyománya van Magyarországon, de fontos, hogy a teljes spektrumot lefedjék: ide sorolandó – többek között – a mezőgazdaság mellett a felszín alatti vízgazdálkodás területe is. A vízépítő szakma az eszközrendszerével kiválóan tud dolgozni, de csak a vízelvezetőrendszer módosítása nem mindig hatékony. A tájhasználatot is tervezni kell, de ez nem a vízépítők kompetenciája, mint ahogy a vízgazdálkodás eszközrendszerének is csak egy része a csatorna. Átfogó vizsgálatokra van szükség, amely figyelembe veszi a felszíni és felszín alatti vízgyűjtő összefüggésrendszerét. Így lehet meghatározni a víz visszatartásának új üzemrendjét, nem beszélve az ott élők hozzájárulásáról. Korábban például az szerepelt a releváns jogszabályokban, hogy minden terület tulajdonosának egyénileg kellett megoldani a víz tározását, ezt is újra kell gondolnunk. És hogy egy szomorú aspektust is említsek: hiába építünk a fentieknek megfelelő vízkormányzó berendezést, ha azok komoly vagyonvédelmi kockázatnak vannak kitéve, magyarul ellopják, megrongálják. Van olyan hely az igazgatóság működési területén, ahol egy szezonban ötször kellett az ideiglenes elzárást pótolni. Reménykeltő ugyanakkor, hogy elkezdtünk kiépíteni egy együttműködést a vadőrökkel, mezőőrökkel, akik hathatósan segítenek a vagyonvédelmi feladatok hatékony végrehajtásában.
Melyek a legsürgetőbb feladatok?
Változatos és változó klímára kell felkészülnünk. A vízgazdálkodással foglalkozó szakembereknek tekintettel kell lenniük a felszíni és felszín alatti vizek mennyiségére, melyhez az aszály mérésére kialakított mérőrendszer már rendelkezésünkre áll. Fejleszteni kell a műszaki megoldásokat, például, hogy a folyókból az áradó ágból is tudjunk vizet kivezetni, például szivornyákkal. Ráadásul nincs általánosan jó megoldás, mert ami működik a Közép-Tisza vidéken, az nem biztos, hogy beválik a nem duzzasztott folyóvölgyekben. Az elődeink remek vízátveztési rendszert (TIKEVIR) építettek ki a Hármas-Kőrös vízellátására a közép és felső tiszai vízkészletekre alapozva, a Kurca-völgye ennek köszönheti jelenlegi remek állapotát. Ez is egy példa arra, hogy a helyi adottságokhoz kell alkalmazkodni. A természeti viszonyok ismerete és az ezt figyelembe vevő magas szintű alkalmazkodás elengedhetetlen. Tudnunk kell például, hogy a belvízijárta területek, illetve a felszín alatti vízviszonyok milyenek: ebben a régióban jellemzőek a földalatti folyómedrek, amelyek keresztül kasul haladnak, és jelentősen befolyásolják a felszín alatti vízáramlást. Mi a legsürgetőbb feladat? Általában is érvényes, hogy a jelenlegi rendszerek nem a mai igényekre épültek ki és csak korlátozottan hatékony válaszokat tudnak adni. A hangsúly a folyók vízszintjének emelése kell, hogy legyen, ez támogatná a talajvíz szintjének emelését is. Fontos és nagy jelentősége van a folyó és a mélyártér találkozásánál a vízkivezető műtárgyak korszerűsítésének, a magasabban elhelyezkedő területeken a lefolyás csökkentésének, de nem a csatornák betemetésével, hanem a területen történő vízmegőrzéssel. Ahol a mezőgazdaság igényli, ott öntözni kell, ehhez a vízellátó hálózat korszerűsítése szükséges a veszteségek csökkentése érdekében. A használtvíz felhasználásában tartalékok rejlenek, ám mivel ugyanabba a csatornarendszerbe kerül, mint amit egyébként is használunk, a tisztítás minőségét növelni kell. A csatornák esetében látni kell, hogy az azokkal kapcsolatban megfogalmazott valamennyi funkció nem fog tudni teljesülni, kompromisszumokra van szükség.
30 éve dolgozik az Igazgatóságon. Hogy látja, milyen a szakma megbecsülése, elismertsége?
Egyrészt nagyon büszke vagyok a munkámra és a munkahelyemre, ugyanakkor azt tapasztalom, hogy nincs mindenki tisztában azzal, hogy pontosan mivel is foglalkozunk. Például egy-egy lakossági fórumon nehéz megértetni, hogy nem mi szennyeztük el az adott folyószakaszt, mi azok vagyunk, akik megtisztítják, de csak addig maradnak a megújult állapotok, ameddig a helyiek azokat tiszteletben tartják és megőrzik. Visszatérve a feladatokra: a vízkészlet-gazdálkodás az alfa és az ómega, de tájtervezés és területhasznosítási tervek nélkül – ami megfogalmazza az igényeket – nem lehet továbblépni. Mi itt vagyunk, tesszük a dolgunkat.
Rozsnyai Gábor
Megjelent a Mérnök Újság 2024. októberi lapszámában.