Zielinski Szilárd

A Magyar Mérnöki Kamara 2000. év január 19-i választmányi ülése a kiemelkedő magyar alkotó, mérnök, tudós egyetemi tanár, több mérnöknemzedék tanítómestere, az 1923. évi XVII. törvény alapján 1924-ben megalakított Budapesti Mérnöki Kamara első elnöke tiszteletére és emlékezetére Zielinski Szilárd-díj kitüntetést alapított. Ez a díj jelképezni hivatott névadójának – életművével hitelesített – felfogását a mérnöki mesterség és tudomány egységében élő, mindenkor az embert szolgáló, ennek érdekében művelőitől szilárd erkölcsi tartást is igénylő, kiemelkedő mérnöki tevékenységről, hivatástudatról.

Zielinski Szilárd, 1860. május 1-én született Mátészalkán. Édesapja Magyarországra menekült lengyel nemes volt. Mérnöki diplomáját 1884-ben szerezte a budapesti József Műegyetemen. Ez után öt évre állami ösztöndíj segítségével Nyugat-Európába utazhatott. Hazatérte után 1889-ben önálló mérnöki irodát nyitott, amely híd- és vasúttervezéssel foglalkozott.

1897-ben műegyetemi magántanárra habilitálták, majd 1901-ben ő volt az első, aki hazánkban műszaki doktori címet kapott. Mérnöki irodájából kerültek ki az első hazai vasbetonépítmények tervdokumentációi.
Zielinski Szilárd nagy érdeme, hogy élére állt a mérnökök társadalmi elismertségét szolgáló mozgalomnak, és a mérnöki tevékenység szabályozására 1923-ban elérte az első kamarai törvény elfogadását. A tiszteletére alapított díjat, első alkalommal négy – hozzá tudásban és tisztességben hasonló – kollégánknak nyújtották át. Ezzel az első kiválasztás egyben egy magasra tett mércét is jelent, iránymutatást ahhoz, hogy mi az a teljesítmény, amivel a mérnöktársadalom egyhangú elismerését ki lehet vívni.

Kortársai véleménye:
A Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye 1924. június 8-i számából képet kaphatunk a kortársak alapítónkról alkotott véleményéről, Zielinski hatalmas mérnöki teljesítményéről:

(http://public.omikk.bme.hu/mee/fajlok/1924-71-74.pdf)

A XIX. sz. második felében London, New York, Chicago és Párizs metróépítési lázban égtek, 1897-re Zielinski Szilárd is megalkotta a budapesti „Magyar Metropol Vasút” tervét. Meghatározta az észak-déli és a keleti-nyugati főirányokat is. Így a mérnökök közt ő volt az első, aki metróhálózati építési tervekért doktori címet kapott.
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Zielinski_Szil%C3%A1rd)

2004-ben Zielinski alkotó munkásságát a Magyar Tudományos Akadémián a magyar örökség részévé nyilvánították. A nemes ünnepség, eseményei, képei megtekinthetők:
http://www.betonopus.hu/notesz/zielinski.pdf

Az itt elhangzott méltatás mutatja azt, hogy a mai kor mérnöke miként ítéli meg Őt.

Kortársaink véleménye

„LAUDÁCIÓ

Zielinski Szilárd az 1850-es években politikai okokból Magyarországra menekült lengyel nemes, Stanislaus Zielinski és Böhm Terézia házasságából Mátészalkán, 1860. május 1-jén született. 1878. őszén már a budapesti m. kir. József-Műegyetem hallgatója, ahol 1884-ben mérnöki diplomát szerzett, kitüntetéssel. Ezt követően állami ösztöndíjjal Nyugat-Európában tanulmányozta a vasút- és hídépítést.
1889-ben szerkesztési és építési irodát nyitott Budapesten, amely később a „Vasvázas Betonépítmények Tervező Irodája” nevet vette fel. Az iroda igen sok tervpályázaton vett részt, és számos munkát nyert el, amelyeket rövid határidőn belül és kiváló minőségben teljesíteni kellett. Ezért Zielinski Szilárd kiváló, az elképzeléseivel azonosulni tudó mérnököket vett maga mellé (például Beck Alajost, Gergely Jenőt, Guth vagy Gut, néhol Gút Árpádot, aki Gergellyel 1908-ban kivált az irodából és önálló magánmérnöki irodát nyitott, Sabathiel Richárdot). Az irodát 1906-tól Jemnitz Zsigmond neves főmérnök irányította, az ő aláírása szerepel a tervrajzok, statikai számítások döntő többségén. A Zielinski-iroda tervezői és kivitelezői tevékenységének hangsúlyos része az I. világháború előtti gazdasági fellendülés éveire esett.

Zielinski eleinte vasszerkezetű hidakat (például a budapesti városligeti tó feletti hidat 1895-1896-ban, az öcsödi Hármas-Körös hidat szintén 1895-1896-ban, a ráckevei Dunaág-hidat ugyancsak 1895-1896-ban), vasútvonalakat, vasútállomásokat (például Kisküküllő völgyi helyi érdekű vasutat, 1896-ban; Temesvár-Lippa-radnai vasútvonalat 1885-1896-ban) tervezett, és sokszor átalány összegű szerződés keretében az építésre is vállalkozott.

Tevékenységében fordulatot az 1900-as esztendő hozott. A Párizsi Világkiállítás alkalmával megismerkedett az akkor már elterjedt, 1892-ben szabadalmaztatott Hennebique-féle francia vasbetonépítési módszerrel, és megszerezte irodájának a jogot e francia szabadalom magyarországi hasznosítására. A módszer alkalmazásával és fejlesztésével meghonosította hazánkban a vasbetonépítést. A vasbetonépítés gazdaságossága (30 %-os költségcsökkenés az acélszerkezetekhez képest) és az építmények tűzbiztonsága folytán hódított teret.

A Hennebique-rendszer lényege, hogy a beton a nyomásokat, a beleépített acélbetét (kezdetben lapos acél ilyent Zielinski is alkalmazott , majd köracél) pedig a húzásokat és a nyíróerőket veszi fel. A vasvezetéssel követni kell a nyomatéki ábrát.
Az első években Zielinski francia tervek alapján dolgozott, és francia vasbetonszerelőket és zsaluzóácsokat alkalmazott, majd nem sokára szegedi ácsokat gyűjtött maga köré, akik a francia szakmunkásoktól hamar megtanulták vasbetonépítés fogásait. A Zielinski-iroda rövid idő alatt függetlenítette magát a franciáktól, és sorra épültek az önállóan tervezett vasbeton szerkezetű – raktárak (például a miskolci katonai élelmiszerraktár, 1902), magtárak, silók (például a Pesti Hengermalom, 1911),

• mozdony- és motorkocsiszínek, fűtőházak (1911),
• daruszerelő csarnokok és műhelyépületek, amelyek közül a legszebb volt, és az európai színvonalat meghaladta a Ganz és Társa Gépgyári Rt. három csarnokból álló daruszerelő és motorműhelye (1905),
• középületek (például az 1880-as években épült, Koronaherceg – ma Petőfi Sándor – utcai főposta átépítésekor a nagyterem 16,45 m széles térbefedése, 1906; az Országos Zeneakadémia épülete, az akkori vasbetonismeretekhez képest merész, 4,85 m kinyúlású erkély konzoltartóival. A Zeneakadémia a korai vasbetonépítés egyik legkiválóbb alkotása, 1907; kivándorlók háza Fiuméban, 1908; Piaristák Váci utcai épülete, 1914; Budapest, Horváth Mihály téri Távbeszélő Igazgatóság, 1915),
• gyárépületek (például a Lőrinci Fonoda; a Kistext bolyhozóüzeme és raktára, 1910; az Ericson, a később Híradástechnikai Gyár a Budapest, XI. Fehérvári út 70. alatt, 1913),
• víztornyok, amelyek víztartálya cementsimítással ellátott vasbetonszerkezet (a kőbányai, amely Európában az első vasbeton szerkezetű víztorony, 1903;a szegedi, amely ma is üzemel, 1904; a margitszigeti, amely 1962-ig üzemelt, 1911; a Budapestszabadság-hegyi, amely szintén üzemel ma is, 1913; stb., legalább 25 darab),
• egyéb vízügyi létesítmények (számos duzzasztógát, közülük a világon az első a bökényi duzzasztómű és csatorna zsilip (1906), vízmedencék, vízművek, 1903-1915 között),
• de tervezett sok egyéb mellett emlékművet (Bertalan Lajos emlékmű Szegeden, 1903), lámpaoszlopot (1905), távíróoszlopot (1912), 46 m hosszú vasbeton hajót (1912),
• pince-víztelenítést vasbeton ellenlemezzel (Schönbrunni kastély gépháza, 1908; Budapesten Aréna úti Népszálló, 1916)
• istállóépületet a budai Várba, József főherceg megrendelésére (1902). Az épület a II. világháború alatt megsérült, és lebontották.

Életművét a számtalan szépséges vasbeton híd teszi teljessé. Zielinski vasbeton híd tervei közül néhány nevezetesebb:

• vasbetonhíd Debrecen mellett iparvasút számára, amely az első vasbeton hidunk (1900-as évek eleje),
• herkulesfürdői Bella-Reka-híd (1900-as évek eleje),
• nisi Nisara-híd, amelyért I. Sándor szerb király Szent Száva Renddel tüntette ki (1901),
• Nyíregyháza – dombrádi helyiérdekű vasút kerethídja (1905),
• örményesi Temes-híd (1906-1908),
• békéscsabai vasútállomás (1963-ban lebontott) vasbeton felüljárója (1907),
• egri közúti hidak (1907),
• vasút feletti felüljáró Vác határában (1908),
• Fogaras-brassói helyiérdekű vasútvonal sinkai (sinkavölgyi) vagy hosszúvölgyi (az elnevezés szerzőnként változik) viaduktjai (mindkettő ívhíd, Hajós György főmérnök a nagyobbikat cigányvölgyinek, a kisebbiket ördögvölgyinek nevezi, mindkettő 1908. őszén készült el), amelyek közül a nagyobbik, középső támaszközével (60 m) keltett szenzációt,
• Kiskőrös-kalocsai közúton két híd (1908),
• Kecskemét-Tápiószele-farmosi közút hídja (1908),
• tápiógyörgyei közúti híd (1911),
• Eger-Debrecen közötti törvényhatósági úton a Laskó-patak hídja (1911),
• apci törvényhatósági úton a Kis-Zagyva-híd, a Szuha-patak-híd (1911),
• hidak a Duna-völgyi lecsapoló és öntöző főcsatorna (DVCs) alsó szakaszán (1912),
• hatvani Zagyva-híd (nem épült meg, 1913),
• részt vett a Széchenyi-Lánchíd átépítésének tervezésében (1913-1915, az I. világháború évei), amelyért a Kisfaludy Társaság többekkel együtt Greguss-díjban részesítette, (a kicserélt, erősebb láncok megnövekedett húzóerejének viselésére a hídfők lehorgonyzó faltömbjeit kétoldalt öt-ötezer m3-es betontömbök hozzáépítésével meg kellett erősíteni),
• érsekcsanádi hajóállomás hídja (1916).

Dr. Tóth Ernő főmérnök szép és tartalmas megyei Hidak album-sorozatából tudjuk, hogy a Zielinski-iroda fennmaradt hídterveinek jelentős részét a Közlekedési Múzeum amelynek Zielinski egykor felügyelő bizottsági tagja volt archívumának témagyűjteménye őrzi. A gyűjteményben 1067 iratcsomó fekszik, a legnagyobb sorszámú az 1784. számot viseli, tehát a még lappangó anyag is jelentős mennyiség. Az archívumban őrzött iratcsomók 48 %-a hídterv, 25 %-a ipari létesítmény, 17%-a épületszerkezet, 10 %-a vízépítési létesítmény terve.

Császár László írja könyvében (1978): „Zielinski vasbeton munkái az elsők Magyarországon, amelyeknek logikusan felépített szerkezeti elemei adják meg azt a szépséget, amely a (kultúr)mérnöki építményeknek jellemzője lett”. Példa erre a margitszigeti víztorony (1913), amely karcsúságával harmonikusan illeszkedik a szigeti tájba. Ezt a szépséget hordozzák Zielinski hídjai, köztük az olyan szívesen alkalmazott Gerber-tartós hidak is. Hajós György könyvében (2004) olvashatjuk Zielinski 1906-ban tett, szerénységére is jellemző, hitvallásnak is beillő kijelentését, amely szerint „…az esztétikai hatás eléréséhez szükséges, hogy a mérnök szerkezeteinél az építésznek magát alárendelje,…az anyagnak és a konstrukciónak megfelelő formát csak így lehet megtalálni…”. (A szerkezettervező mérnök nevét sok esetben az emléktáblákon nem is tüntetik fel, például a Zeneakadémia előcsarnokában lévő tábla az alkotók közül csak Korb Flóris és Giergl Kálmán építőművészek nevét örökíti meg.)

A Gerber-tartó, első alkalmazójáról, Gerber német mérnökről kapta a nevét. Csuklós többtámaszú, statikailag határozott tartó (a tartóra hatók erők egyensúlyából az összes kapcsolati erő egyértelműen meghatározható), amelynek konzolos kéttámaszú tartói közé csuklósan vagy ingásan konzol nélküli kéttámaszú tartó(ka)t függesztenek be. Háromnyílású hidak esetén a konzolos kéttámaszú tartók a parti nyílásban, támaszai a hídfőn és a pilléren vannak, konzoljaik a középső nyílásba nyúlnak be, amelyekre a befüggesztett tartó támaszkodik.

A beton vagy vasbeton szerkezet építésének egyik jellegzetessége, hogy a szerkezet építője egyben a beton anyagának előállítója is. Zielinski korában ez helyszíni monolit-építést jelentett, ezért nem kerülhette meg az új építőanyag, a beton tulajdonságainak tanulmányozását sem. Írásos nyoma van annak, hogy nagy szakértelemmel vett részt a korai cementek összehasonlító laboratóriumi vizsgálataiban (1901), kutatta a vízadagolás betonszilárdságra gyakorolt hatását (1901), vizsgálta a gépi töréssel előállított éles-lapos kövek és a sima felületű kavics betonban játszott szerepe közötti különbséget (1909), részt vett a beton tulajdonságait kutató laboratóriumi eredmények anyagvizsgálók egyesülete beli értékelésében (1916).

Nagy hangsúlyt helyezett a minőségre. Azt vallotta, hogy a beton felületén nem szabad borsónyinál nagyobb pórusoknak lennie. A Zielinski családban apáról-fiúra örökített anekdota, hogy kiment a piacra, vett 1 kiló borsót, és zsebében egy félmaroknyi borsóval járta az építkezéseket. Azóta a betontömörítési technika sokat fejlődött, s ma már mákszemekkel kellene a felület kifogástalanságát ellenőriznünk.

A XX. század elején a tervezés és kivitelezés nem vált olyan élesen külön, mint napjainkban. Zielinski sok esetben a terveit maga valósította meg (például a ráckevei Dunaág-híd alépítményét 1895-ben, az öcsödi acélszerkezetű Hármas-Körös hidat 1895-1896-ban), szép példát mutatva az elmélet és gyakorlat egységére. Dr. Balázs György professzor emeritus aki könyveiben (1994-1996) Zielinski számos tudományos megfigyelését és építményeinek jellemzőit közli írja le, hogy a méretezés és a kivitelezés megfelelőségét, mintegy az elmélet és gyakorlat összhangját igazolandó, Zielinskinek a kor szokása szerint például a szegedi 1000 m3-es vasbeton víztorony próbaterhelésekor (1904) miközben a teret kiürítették a víztorony alatt kellett állnia. Ugyanilyen történet fűződik a margitszigeti víztoronyhoz is, amelynek építésekor (1911) az új építőanyag iránt bizalmatlan megrendelő meggyőzésére látványos bemutatót készítettek. A lábakon álló vasbeton lemezre bizonyos magasságból egy víztartályt ejtettek annak bizonyítására, hogy a vasbeton lemez és a lábak kitűnően bírják a terhelést. A nagyobb hatás kedvéért Zielinski a lábak közé állt. A berendezés állta is a próbát, de a tartály nem: megsérült, és a víz Zielinski nyakába ömlött. A bemutató – a váratlan hideg zuhany következtében – az eredetileg elképzeltnél sokkal látványosabbra sikerült. A munkáért a felelősséget fizikailag is vállalni kellett: Hammurabi babiloni király (Kr. e. 18. sz.) Párizsban őrzött kőbe vésett törvénytábláin olvasható, „hogyha az építmény összedűl, akkor az építőmestert ki kell végezni”.

Zielinski 1894. decemberében megnősült, dabasi Halász Irmát vette feleségül, aki segítő, hű társa lett. Az I. világháború utáni nehéz időkben a feleség férjének segítendő önkéntesen és javadalmazás nélkül, hosszabb időn át ellátta a műegyetemi menzai diákétkeztetés vezetését. Önzetlenségükre jellemző, hogy mint a Zielinski család elbeszéléséből tudjuk Zielinski Szilárd testvéreinek gyermekeit magukhoz vették, felnevelték, taníttatták akkor, amikor Zielinski testvéreinek anyagi és családi gondjai voltak. Mindezt úgy tették, hogy a gyermekeknek a szülőkkel a kapcsolata nem szakadt meg, egy kerületben, egymáshoz közel laktak. Zielinski nővérének leánya, Márta tornatanári, bátyjának az egyik fia, Tibor jogi, a másik fia, Szilárd mérnöki diplomát szerzett. Zielinski később mind a két fiút saját irodájában foglalkoztatta.

Zielinski Szilárd 1897-ben műegyetemi magántanár, majd 1906-ban nyilvános rendes tanár lett az Út-Vasútépítéstani Tanszéken, és azt haláláig vezette. Ő oktatta elsőként az 1904/1905. tanévben a „vasvázas betonszerkezetek” tantárgyat, egy félévben, heti 2 órában. Ezzel vette kezdetét a vasbetonszerkezetek tervezésének és építésének oktatása a m. kir. József-Műegyetemen, amely a világon az első műszaki felsőoktatási intézmény volt, amely nevében az egyetem szót viselte. E jeles dátum 1862., állomása a szabadságharc leverése utáni enyhülésnek, mint 1860. is, amely az 1850-ben megszüntetett magyar nyelvű oktatás visszaállításának éve. A tanmenetben a „hídépítések végrehajtása” című tantárgy először 1916-ban szerepelt, Zielinski Szilárd adta elő, két félévben, heti 2 órában, és a tantárgyban az építőanyagok és a laboratóriumi vizsgálatok oktatása is helyet kapott, tudjuk dr. Balázs György professzor emeritus könyvéből. Ma, közel 90 év múltán, a Műegyetemen posztgraduális képzésben, 4 félév hallgatásával, félévvégi vizsgákkal, diplomamunka készítésével, államvizsga tételével lehet például vasbetonépítési vagy betontechnológiai szakmérnöki oklevelet szerezni.

A m. kir. József-Műegyetem 1901. március 22-én kapta meg Ferenc József királytól a doktori cím adományozásának jogát, és az első felavatott műszaki doktor Zielinski Szilárd professzor lett, 1902. január 16-án. Doktori értekezésének címe: „Budapest forgalmi viszonyainak rendezése”, amelyet Hajós
György főmérnök Zielinskiről írt kiváló könyve részletesen ismertet.

E könyvből tudjuk, hogy Zielinski 1892 és 1917 között 18 bejelentett találmányára kapott szabadalmi oltalmat.

1905-ben megalapította a Magánmérnökök Országos Szövetségét, amelynek első elnöke lett.

Zielinski professzor műegyetemi tevékenységének része, hogy a Műegyetemi Segédegyletnek 1912-től, a Műegyetemi Atlétikai és Football Clubnak (MAFC) 1911-1919 között tanárelnöke volt.

A Zielinski-iroda a politikai-társadalmi-gazdasági helyzet folytán, önhibáján kívül, 1918. december 5-én szűnt meg (az utolsó tervet ekkor adták ki). Ezt követően Zielinski Szilárd már alig tervezett, és figyelme a korábbiaknál fokozottabban fordult a közélet felé. 1920-ban az Országos Középítési Tanács, 1921-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke, Széchenyi döblingi hagyatékának kiadása érdekében tett fáradozásai elismeréséül pedig ugyanez év decemberében a Magyar Történelmi Társulat tiszteleti és örökös választmányi tagja lett.
A trianoni tragédia következtében a Duna – mint szállítási útvonal – jelentősége nagyon megnőtt, amire Zielinski Szilárd hívta fel a miniszterelnök (gróf Bethlen István) figyelmét. Így lett 1922-ben a Szabadkikötő építésének kormánybiztosa, de az 1928-ra befejeződött építkezés végét már nem élte meg.

Zielinski magas hivatali beosztásaiban számos nagyfontosságú kérdésben hozott döntésével, valamint a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete választmányában és a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben tudományos és társadalmi nézeteinek érvényre juttatásával mozdította elő a hazai technikai kultúra fejlődését.

A Mérnöki Kamara létrehozásáért hosszú évtizedeken át küzdött. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1900. júniusi rendkívüli közgyűlésén a kamara létrehozásának törvénytervezetét Zielinski Szilárd adta elő. Célként a mérnöki kar jogainak és tekintélyének védelmét jelölte meg, beleértve a jogok gyakorlásához szükséges tagsági feltételek megszabását is. A kormánynál a Mérnöki Kamara létrehozása nem talált támogatásra. Eltelt 17 év (1917. június 29.), amikor a mérnökök a Műegyetem aulájába, a kamara létrehozását szorgalmazó országos mérnökgyűlést hívtak össze, amelynek egyik szervezője és a meghívó egyik aláírója, valamint a mérnökgyűlés határozati javaslatának előterjesztője Zielinski Szilárd professzor volt. A mérnökgyűlésen a király képviseletében Miksa főherceg, a kormány képviseletében miniszterek voltak jelen. Zielinski itt elhangzott beszédében keserűen mondta: „mi vagyunk az a kar, amely a társadalom jólétéért, az ország felvirágzásáért, a trón biztosításáért dolgozik,…mégis hiába kéri, hogy a társadalomba való elhelyezkedése valamiképpen törvénnyel szabályoztassék”. A mérnökgyűlésen indult kedvező folyamatot azonban 1918-1919. történései újabb évekre elakasztották. Zielinski és a mérnök társadalom fáradozásait hosszas viták után csak 1923-ban koronázta siker, amikor is a Mérnöki Kamara, majd 1924. március 8-án a Budapesti Mérnöki Kamara megalakulhatott, amelynek első elnöke Zielinski Szilárd lett.
Ezt a tisztet elhunyta miatt alig két hónapig gyakorolhatta. Korai halálához az I. világháborút követő nagyon nehéz időkben személyét ért hatások és méltánytalanságok is hozzájárultak. A Mérnöki Kamara a Zielinski halálát követő rendkívüli közgyűlésen 2 millió korona kezdőtőkével „Dr. Zielinski Szilárd alapítványt” létesített, hogy a kamatokból a rászoruló mérnököknek, mérnök-özvegyeknek és árváknak anyagi támogatást nyújthasson.

Dr. Zielinski Szilárd professzor 1924. április 28-án halt meg, a Kerepesi temetőben alussza örök álmát. Özvegye, Zielinski Szilárdné férje halála után 24 évvel, 1948. áprilisában kezdte mint írta „a visszaemlékezés gyenge ködképein át” Zielinski professzor munkásságának emlékeit kézírással papírra vetni. Erre az indította, hogy Zielinski Szilárd addig gondosan megőrzött iratai az ostrom és az azt követő évek alatt sajnos teljesen megsemmisültek.

Emlékét a Magyar Mérnöki Kamara által 2000. januárjában alapított Zielinski Szilárd-díj, a Műegyetem kertjében mellszobra, amelyet Zielinski Tibor, a professzor testvérének dédunokája készített, a Budapest, XI. Budafoki út 3. alatti lakóház falán ahol lakott emléktábla, a Margitszigeten a nevét viselő sétány, Mátészalkán a régi vasútállomás falán emléktábla és az ősszel megnyíló emlékszoba (Képes Gábor okl. építőmérnök jóvoltából) őrzi.

A XX. század első felének neves hídépítési professzora, dr. Mihailich Győző aki maga is a magyar vasbetonépítés egyik neves megalapozója 1960-ban megjelent könyvében írta a nála 17 évvel idősebb Zielinski Szilárdról, hogy „sokoldalú tehetséggel megáldott mérnök volt, aki nemes ambícióval nagy alkotásokra törekedett, amelyek nemzete hírnevét öregbítették, és gazdasági erejét megnövelték”. Dr. Mihailich Győző volt az, aki ebben a könyvben Zielinski Szilárdot a vasbetonépítés apostolának nevezte.”
(http://fib.bme.hu/fib/cikk/v04_3_teljes/cikk04-1-1.php3)

Kevés olyan nagyszerű mérnök van, akit 1924-ben ugyanúgy értékeltek, megbecsültek, elfogadtak, mint 2004-ben! Méltó példakép, akire legyünk nagyon büszkék!