Május 26-án került megrendezésre a XIII. Szegedi Nemzetközi Építésügyi Konferencia, a Szegedi Sz. C. Vedres István Technikumban, a Csongrád-Csanád Megyei Mérnöki Kamara, a megyei építészkamara, a helyi kereskedelmi és iparkamara, valamint a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesület közös szervezésében. A téma a térségfejlesztés, városfejlesztés volt.

 

A konferencián összesen tíz előadás hangzott el a két szervesen összetartozó témakörben, és mintegy 200 érdeklődő vett részt a rendezvényen. A nemzetközi jelleget ezúttal az „Északvajdasági építészek és mérnökök munkái” című vándorkiállítás adta. A konferenciát köszöntötte Sári Zsolt, a megyei kormányhivatal állami főépítésze, és dr. Polner Eörs a megyei közgyűlés alelnöke, valamint a szervezők elnökei – Bodor Dezső, Schulcz Péter, Nagy Imre, dr. Kőkuti Attila.

Nemesi Pál, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos az előadásában arról is beszélt, hogy az ökoszisztéma és a fenntartható fejlődés nem úri huncutság, ezek „velünk vannak”. Bemutatta az építőipart érintő kihívásokat, az épület életciklus tervezést és a gazdálkodás fontosságát, majd a szegedi térséget érintő infrastruktúra fejlesztéseket (vasúthálózat, III. Tisza-híd).
Kiss Lajos építészmérnök, várostervező, városépítés-városgazdasági szakmérnök Szeged új lechneri városszerkezete kialakulásának még nem közismert oldalát, a döntéshozatali folyamatot, a városalakítás jogi hátterét, az építési-műszaki bizottságok városrendező munkáját (kisajátítást, telekrendezést stb.) mutatta be. Majd a lechneri szabályozást „átrajzoló” városalakítás, a Dóm tér és a Klinikák idegenszerű beépítésének szakmai elfogadását fejtette ki.

Dr. Nagy Gábor, a SZTE Gazdaság-és Társadalomföldrajz Tanszék egyetemi docense Szeged átalakulása 25 év lakáspiaci folyamatainak tükrében c. kutatást különféle grafikonokon szemléltette, benne az építési tevékenység, négyzetméter-árak ciklikus változását, a régióközpont városok összevetésével.

Szügyi György okl. villamosmérnök, vállalkozó és marketing szakközgazdász az energiagazdálkodás általános társadalmi szükségéről, az EU direktívák és elvárások teljesítésének fontosságáról beszélt, majd ezzel összefüggésben az SZTE Mérnöki Kar energiagazdálkodási szakmérnök képzését mutatta be.

Lábdy Jenő okl. építőmérnök, az OVF műszaki főigazgató-helyettese előadásában bemutatta a hazai vízgazdálkodás problematikus területeit, a vízkészlet-, és talajvíz hiányt, a csapadékvízgazdálkodás korszerű módszereit. Új gondolkodásmódokat mutatott be vízpótlás, vízvisszatartás, vízvisszavadítás kulcsszavakkal.

Prof. dr. Csóka Ildikó, az SZTE Stratégiai és Fejlesztési Főigazgatóság stratégiai főigazgatója előadásában az egyetem négy küldetését mutatta be a „világítótorony szerepével” és a szemléletváltásról beszélt. Bemutatta az ELI-ALPS lézerközpont körül szerveződő Tudományos és Technológiai Ipari Park térbeli elrendeződését, a fő kutatási tématerületeket. Elmondta: jelenleg zajlik a közmű- és úthálózat kialakítása, továbbá bemutatta a már elkészült létesítményeket.
Hesz Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fejlesztési és felújítási igazgatója közlekedésfejlesztésről szóló előadása a kompetencia-változások miatt az útfelújításokra szorítkozott. Bemutatta az országos közúthálózat elemeit, továbbá az aktuális, illetve előkészített útfelújítási projekteket, beleértve a sürgető hídfelújításokat is.

Pappné Tóth Gabriella munkatárs a Lechner Tudásközpont felépítését, a legújabb IT fejlesztéseit, a tervezést is segítő térinformatikai alkalmazásokat, illetve adatbázisokat mutatta be. Példákkal érzékeltette az ingatlan-nyilvántartás és a valós telekhasználat problematikus eseteit; rámutatott a földmérők munkájának szükségességére.
Dr. Nagy Gyula, az SZTE Gazdaság-és Társadalomföldrajz Tanszék egyetemi adjunktusa előadásában az építőipari kapacitások extenzív, és intenzív bővítési lehetőségeiről szóló kutatást mutatta be. Ennek keretében kis-, közép-, és nagyvállalatokat kérdeztek meg. Megállapítható, hogy a külföldi jó példák (eszközmegosztás, klaszteresedés) nem terjedtek el hazánkban. Lényegesek a területi különbségek a munkaerőpiacon, az állományban, a digitális alkalmazások terén stb.
A konferenciát a mérnöki és az építészkamara is elfogadta továbbképzésként. A következő nap a Mérnöki-, és a Kereskedelmi és Iparkamara a 100 éves Szegedi Füvészkertben örökbe fogadtak egy-egy fát. Szombaton a szervezők tagjai sportnapon teniszezéssel, kispályás focival és főzőversennyel erősítették meg az együttműködésüket. 

Nagy Imre, a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesület elnöke
Bodor Dezső, a Csongrád-Csanád Megyei Mérnöki Kamara elnöke

Megszakítás